Folyton azon a kérdésen töprengek: Miért nem tartanak ki az emberek a szeretetben? Miért válik nehezükre, hogy nap mint nap egymással éljenek? Azt hiszem, nagyon is szívesen csapjuk be önmagunkat. Esküszünk, hogy szeretjük a másikat és a valóságban csak magunkat, saját énünket imádjuk.

Az ember túl sokat vár el a másiktól, hogy legyen barátságos, csodáljon engem, hordozzon a tenyerén, tűzön-vízen át szeressen, ne legyenek rossz hangulatai és gyenge oldalai. Jaj neki, ha kritizálni mer. A legkisebb csalódás és a szívem összetörik. Túl ritkán jut eszünkbe, mennyivel tartozunk a másiknak, mennyi mindent adhatnánk neki, mennyi mindent tehetnénk érte.

Ki ne mondd hirtelen: "te nem szeretsz engem", mielőtt te magad oda nem adtál mindent.