Kopognék ajtódon alázatosan. Az ajtód sem lelem. Zörögnék kövön, felhőn, sziklaszálon. Az mind csukva nekem. Hozzád az utat sem találom, mondják, itt rejtezel a fűben, fában s kék gyümölcsben - lakod ki nyitja fel? Nyitom, töröm, veszem a számhoz, mi kezembe kerül s elejtem…

 Viszontlátásra, - mondom, és megyek. Robognak vonatok és életek - bennem, legbelül valami remeg. Mert nem tudom, sohasem tudhatom: szoríthatom-e még azt a kezet, amit elengedek. Viszontlátásra: mondom mégis, mégis. Viszontlátásra - holnap. Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.…