Kopognék ajtódon alázatosan.
Az ajtód sem lelem.
Zörögnék kövön, felhőn, sziklaszálon.
Az mind csukva nekem.

Hozzád az utat sem találom,
mondják, itt rejtezel
a fűben, fában s kék gyümölcsben -
lakod ki nyitja fel?

Nyitom, töröm, veszem a számhoz,
mi kezembe kerül
s elejtem és - ha volna merszem
felsírnék gyermekül.

Őszen maholnap, ritka hajjal
játszom, feszegetem
a titkod - dörrenne, mint bomba!
Az sincs, veszedelem.

Csak rend, fegyelem van, sivárság,
mint a börtönben, mint
a rácsos, párnázott cellában,
hol az őrült kering.

Napok és csillagok és holdak
és dongva le-leszállt
üstökösök vigyázzák bennem
az örök éjszakát.