De valamit mégis megtanultam, negyven év alatt: megtanultam azt, hogy nem lehet
eléggé alázatosan, elég türelmesen és hódolva fogadni az élet ajándékait, de nem
lehet eléggé vigyázni arra sem, hogy ne adjuk oda szívünket egészen és feltétel
nélkül eleveneknek. Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit, szenved és elpusztul.
Nem hirdetek közönyt, sem pökhendi fölényt, sem ridegséget. Csak éppen ezt:
szeress, de módjával. Ne higgyél azoknak, akik a lángot, a megsemmisülést, a
teljes odaadást követelik. Uzsorások ezek, ha karmaik közé kerülsz, kiszívják véred
és érzéseid, s azután elpusztulsz. Örülj a fénynek, szeress, hálás is lehetsz, de
valamit tartsál meg magadnak. Nem kell sokat beszélni erről. Mosolyogni kell, örülni
az életnek, s pontosan annyit adni, amennyit kapsz. Semmivel többet, érted? Egy
kézszorítással, egy mosollyal sem többet! Nagyon komolyan mondom ezt. Okom
van erre.

Az ember nemcsak a szájával hallgat, vagy beszél valamiről, hanem a lelkével is.